Kerti ügyek

2010.04.05. 18:55

A hosszú hétvégét kihasználva jobbára evéssel, ivással és kertészkedéssel foglalatoskodtunk. A korábbi kis kerti támfalat lebontottuk, aztán újraépítettük.Tavaly ősszel így nézett ki: Közben:És utána: Ez a keri falazásos móka azért nem volt annyira…

Disznóvágás 1. rész

2010.02.10. 19:08

 Talán még december lehetett, amikor Áron hívott hogy vegyünk disznót. Kicsit elhallgattam a telefonban egy pillanatra elgondolgottam (ugyanis egy kecske vásárlása fűnyírás céljából mekkora ötlet), jó mért is ne, szerezzünk. Pár nappal később Fridman hívott, hogy kell-e…

Eljött az írás időszaka

2009.11.05. 21:53

Augusztus közepén, amikor birtokunkba került "A HÁZ", elterveztem, hogy a parasztház felújításával kapcsolatosan minden momentumot megörökítek és az internetes korszak hagyatékának ajánlom fel.  (A HÁZ persze számunkra az, barátaink leginkább már gulágnak…

Vasárnap reggel

2009.10.15. 09:07

Vasárnap reggel Fridmannal beszéltem meg, hogy futunk, én azonban lusta dög voltam és az eső is szemerkélt. Aztán egy komolyabb reggeli elfogyasztása után mégiscsak átjött és elindultunk. Konszezus alakult ki köztünk, tardosi rajthellyel először aszfalton aztán terepen…

süti beállítások módosítása